Louse Spilsbury: Globális konfliktusok

2018. december 03. 12:34 - velemolvass

conflicb1.jpg3 és 6 éves gyerekek anyukájaként egyelőre igyekszem a nagyvilág borzalmait kizárni az életükből, nem hallgatunk együtt híreket, nem nézünk híradót, de szép lassan beszivárognak hozzánk is olyan kifejezések mint a háború, menekültek, vagy az éhezés. És a gyerekek kérdeznek, sokat kérdeznek akkor is, ha válasz nagyon összetett, összezavarhatja őket, vagy én magam sem tudom a választ...

Nagycsoportos, kisiskolás korban a háborúnál jóval egyszerűbb dolgok is nagyon ijesztőek a gyerekeknek, akik éppen értelmet próbálnak találni a világban. Arra tanítjuk őket, hogy ne bántsák egymást az óvodában, azután pedig arról hallanak a rádióból, hogy lakónegyedekre hullanak a bombák. Felnőtt fejjel sem könnyű ezekben a helyzetekben eligazodni, ezért tartom nagyon fontosnak, hogy beszélgetni tudjunk róluk, válaszoljunk a kérdésekre. A HVG Kiadó Beszélgessünk róla! sorozata ezeket a beszélgetéseket próbálja megkönnyíteni, elkezdeni. Az én kezembe a Globális konfliktusok című rész került a könyvtárban. Hat éves kortól ajánlják, és bár én végigolvastam a könyvet, a hat évesemmel még csak szemezgettünk belőle, a későbbre hagyva például a terrorizmus fogalmát.

Néhány kérdés a könyvből (ezek sajnos csak a tartalomjegyzékben szerepelnek, az egyes fejezetek elejéről valamilyen okból lemaradtak, pedig hasznosak lettek volna):

Hogyan alakulnak ki a konfliktusok?

Milyen egy háború?

Segélyszervezetek

Hogyan segíthetsz?

A könyv úgy igyekszik választ adni ezekre a kérdésekre, hogy közben ne további félelmet keltsen, ne arra tanítsa a gyerekeket, hogy az őket körülvevő világ rossz és kegyetlen, vagy még rosszabb: menthetetlen. Igyekszik megmutatni az események hátterét, mi vezet a konfliktusok elmérgesedéséhez és hová vezethetnek azok. A gyerekek nyelvén ad egyfajta magyarázatot az eseményekre. Ezeket a válaszokat pedig tovább finomítják Hanane Kai szép és érzékeny illusztrációi is.

Lesz, aki szerint a válaszok túlságosan leegyszerűsítőek, nem teljesen őszinték, amikor például arról olvasunk, hogy párbeszéddel minden konfliktus megoldható. De ne felejtsük el, hogy a célközönség egy része éppen csak 6 éves múlt. Aki ennél is többet szeretne a rideg valóságról, vagy a háborúk értelmetlenségéről átadni, a könyv kapcsán azt is megteheti, hiszen remek alkalmat kínál arra, hogy a gyerekek egyedi érdeklődési szintjének megfelelően beszélgetni kezdjenek a feldolgozott témákról. Én azt hiszem a szerzőhöz hasonlóan akkor is toleranciára és párbeszédre szeretném nevelni a gyerekeimet, ha csak egy ideális világban lenne ez elég a konfliktusok megoldásához.

Én kíváncsi vagyok a sorozat többi részére is!

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://gyerekpolc.blog.hu/api/trackback/id/tr9914416282

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
unsplash-logoAnnie Spratt